Áruló trianon

 

 

Óh, ti lánccal vert, szívtelen ebek!

Óh, ezek a vérbe mártott hitvány kezek!

Miért? Mondd miért tetted ezt?

Hogy sírba tégy egy ősi nemzetet?

 

Egy aláírás, és millió szív összetört.

Egy önzés, mely felnyitotta sírfedőd.

Ne tagadd, tudom! Lelkileg te is összeomoltál.

Ez biztos, tudom! Lelkileg te is meghaltál.

 

Magyarország szíve benned nem dobog?

Hazánk lobogója szemed előtt nem lobog?

Ó, hon! A csodás sok hegyed,

Madarak, fák, bokrok... mind elvesztek.

 

Minden... minden eltűnt, minden megfagyott.

Minden... minden meghalt, minden eltávolodott.

Hol van...? Hol vannak az embereink?

A mi saját magyar testvéreink?

 

trianon! te nemzetünk sírba döntője!

Te múltunk, jelenünk s jövőnk eltemetője!

Elődeink ezért ontották a hősi vért?

Ezért küzdtek étlen-szomjan e drága honért?

 

Hiába. Hiába volt -minden odaveszett:

Béke, remény, szeretet... mind elesett.

De ti, magyarok, akik azok

maradtatok, tartsatok össze!

Mert a magyarság tiétek,

s az is marad örökre!

 

Fenyvesi Lilla