Magyar Irodalmi Hírlevél
gazdaggá tehet mindenkit, aki e tiszta forrásból frissíti fel lelkét és elméjét.
Magyar Irodalmi Hírlevél
Magyar irodalom csak egy van, de ez olyan nagy kincset ér,hogy
gazdaggá tehet mindenkit, aki e tiszta forrásból frissíti fel lelkét és elméjét.
NAGY IGNÁCZ : Prókátor, fiskális és ügyvéd.
Czike László: A szeretet törvénye
CZÓBEL MINKA (1854-1943)
Wass Albert :Elvásik a veres csillag
Czike László: Digitális reinkarnáció
A hét verse - Balassi Bálint: Ó, nagy kerek kék ég
Anekdoták
Teljes tartalom letöltés innen pdf-ben.
2014 Február NYOLCVANHETEDIK MEGJELENÉS
Czike László: A szeretet törvénye
Czike László 1995 óta rendszeresen publikál. E-könyvek formájában sorban jelennek meg könyvei.
Írásaiban olyan szellemi mélyszántást végez, melynek során a Magyar Ugarból számos kincset mutat fel a Fényre! Szinte minden fontos kérdéskör terítékre kerül a dantei teljesség igényével. Titkok, tabuk, dogmák: írjon bármiről, nem hagyja unatkozni az olvasót, mert az igazságkeresés eksztázisába felemeli.
Ennek eredménye pedig egy szellemi tisztább látásmód.
Fenyvesi Miklós
AJÁNLÁS
Könyvemet szeretettel figyelmébe ajánlom:
Sándor György humoralistának,
Kiss Ulrich SJ atyának,
Dr. Czike Imre János ciszterci szerzetes keresztapámnak,
Hidász György Izrael teológusnak, valamint
Gromon András,
Kocsis István
és Kocsis L. Mihály íróknak.
Czike László
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában
Részlet az e-Könyvből:
17. Tűrés, bizalom, rokonszenv, tisztelet, szeretet, szerelem; - mint az emberi ‘szeretet’ emelkedő lépcsőfokai
Tűrni annyit tesz, mint nem tenni szóvá undorunkat, ellenérzésünket. A tűrés más szóval türelem a másik mássága iránt; vagyis tolerancia.
Az egyszerű eltűrésnél már - lesz, ami lesz! - jóval nyitottabb viszonyt tesz lehetővé, illetve keletkeztet, ha együttérzőleg el is fogadjuk egy-mást; és nem csupán ‘megjátsszuk’ a kvázi kötelező rokonszenvet. A másik ember gondolkodásmódja, világnézete, álláspontja, érzésvilága feltárulhat előttünk, ha nyitottak vagyunk a más személyiség el-és be-fogadására. Bizonyos, hogy a nyílt közeledésből mi is csak tanulunk, bensőnk gazdagodik; mert minden ember egy külön világ, - s minél több, a miénktől eltérő világot ismerünk, annál magabiztosabbak és erősebbek lehetünk. Önismeretünk mások megismerésén át fejlődik. A bizalom a kölcsönös emberi érzelemnek ‘sorsdöntő’ fokozata, mert tulajdonképpen ‘a bizalom létrejöttének pillanata’ a választóvíz, ami az ellenséget és a barátot egymástól megkülönbözteti. Ha valaki egy másik embert; részben ismeretlen, részben megismerhetetlen jellem-vonások hordozóját a bizalmába fogad, azt jelenti, hogy beengedte őt a saját személyisége előszobájába, nappalijába, sőt, esetleg a háló-szobájába is, - legalábbis mindezeknek a lehetőségét megteremtette. A kölcsönös bizalom megszületése rendkívül exkluzív pillanat, éppen ezért rendkívül kockázatos is. A vakbizalom, amikor valaki kontrollját veszítve vakon beleugrik egy ‘mélyebb’ kapcsolatba, hirtelen támadt megérzés hatására vakon megbízik a másikban, amikor igazából eme bizalomnak még semmilyen pozitív alapja nincsen. A másik bizalmát bizony csúnyán ki lehet, és ki is szokták használni. Egyáltalán: ember és ember között a bizalom kétélű és meglehetősen ingatag kapcsolati tőke, ami abból ered, hogy tudathasadásos lények vagyunk, isteni és állatias tulajdonságok, jellemvonások ötvözetei; - a kérészélet és az örökkévalóság határán éljük le küzdelmes életünket, amely próbatétel.
Egyetlen ember sem láthat bele a másik ember lelkébe; s legfőképpen soha nem tudhatja, hogy a másik, akit éppen a bizalmába avatott, hol is tart saját önfejlődésében, - a kérészélettől az örökkévalóságig. Épp mert nagyon eltérő fázisokban találkozunk; igazából minden bizalmi viszony létesítése izgalmas kísérlet, amely temérdek meglepetést - jót is, rosszat is - tartogat a számunkra. A bizalmi viszonyból elvileg - bármi kialakulhat: ellenség és jóbarát, gyűlölet és szeretet egyaránt. A később kialakuló, állandó és tartós ‘érzelmek’ viharossága a kialakult kölcsönös bizalom mértékétől függ. Emberben megbízni hazardírozás és valójában szerencse dolga, mert a végkifejlet véletleneken múlik...
A rokonszenv már mindig feltételezi, hogy a bizalom ‘létrejött’. Úgy érezzük, hogy a másikkal a meglévőnél még bizalmasabb kapcsolatot is létesíthetnénk, ha ő is úgy akarja. Minden mélyebb érzelem fontos alapfeltétele a kölcsönös rokonszenv, a szimpátia.
A tisztelet is egyfajta magasabb fokú ‘szeretet-érzés’, amely egy olyan személyiséghez kötődik, akinek a belső tulajdonságait (kultúráltságát, műveltségét, kifinomult szellemiségét, intelligenciáját, bölcsességét, toleranciáját, vidámságát, emberiességét, nyitottságát, lelkiségét, stb.) mi is szívesen hordoznánk magunkban. Ugyanakkor a tisztelet afféle ‘pozitív alárendeltséget’ is keletkeztet a tisztelt, tiszteletre méltó lény iránt; ami általában meggátolja, hogy barátság vagy szerelem legyen belőle. Ezért van, hogy tiszteletet általában feljebbvalóink (tanáraink, szüleink, nevelőink, feletteseink; és korosabb, nagy élettapasztalatú embertársaink) iránt érzünk, - bár a barátunkat és a szerelmünket is ‘tiszteljük’, de hozzájuk más, sokkal erősebb érzelem fűz minket...
A szeretet (amelynek a törvényéről a jelen tanulmány szól), amint az előzőekben meghatároztuk: a legszentebb emberi érzés, mely Istentől kapott ajándék, amolyan ‘egyetemes iránytű’, hogy ne tévesszük szem elől az örökkévalósághoz vezető utat a gyűlölet sűrű sötét erdejében se’, amilyen a földi élet. A szívünk mindig megsúgja, merre menjünk; aki a szívére hallgat, nem tévedhet, s ha mégis, könnyen visszatalál a szeretet útjára, amely mindennél szorosabban egymáshoz, s Istenhez köt mindannyiunkat, alapvetően jóakaratú, de gyarló embereket.
A szerelemről, mely az ember ember iránti szeretet-érzésének csúcsa; eddig részletesen nem beszéltünk. Az átlagember úgy beszél, és úgy is gondolkozik illetve cselekszik a szerelemmel ‘kapcsolatban’, mintha afféle könnyen tovaillanó csalfa érzelmi lidércfény lenne-lehetne csak, amire nem lehet egy tartós párkapcsolatot, vagy pláne egy életutat fel-építeni. Az igazi érzelmi fundamentum - mondják! - az a kölcsönös tisztelet, ami a szerelem, a testi vonzalom elmúltával is összetartja az egyébként idősödő házas-feleket. Lehet, hogy a csak földi célzatú pár-kapcsolat ilyen, lehet, hogy nem; - magam a szerelmet mindenesetre egészen másként, transzcendentális dimenzióban is értelmezem. Mivel az ember test és lélek (üdvözülés előtti állapotában persze egyáltalán nem harmonikus!) egysége; semmi szégyellni valónk nincs a testünk szerelmi vonzalmait illetően, - mi több, nyilvánvaló, hogy a testi vágy (a közelség, az érintés, a simogatás, az ölelés, az összefonódás és az egyesülés) kiélésének élvezete üdvözülés után sem maradhat el. Az én mennyországomban tehát a szexualitás se nem a szaporodás, se nem a bűnös tévelygés (élvhajhászás) ‘nélkülözhetetlen kelléke’, hanem az Isten által egybekötött test és lélek emberpár természetes szerető meg-nyilvánulása, melynek az örökkévalóságban újra kitüntetett szerep jut. „Amit Isten egybekötött; - ember ne válassza széjjel.”, mondja az Úr, és magától értetődik, hogy a szerető szíveket-lelkeket - ha amúgy sem akarják -, maga az Úr sem fogja széjjel választani. Nagyot tévednek azok, akik az üdvözülést, a test feltámadása utáni mennyországi életet amolyan individuális hozsannázásként képzelik el! A páros élet, s vele a testi-lelki szerelem a Mennyországban is folytatódik... Következik is ebből, hogy a földi életben végleg egymásra talált emberpárok együtt üdvözülnek. Akik annyira szerették egymást a Földön (is), hogy soha nem akarnak különválni, azok együtt nyerik el az örök boldogságot.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában
http://digi-book.hu/Czike-Laszlo-A-szeretet-torvenye-MOBI
A hét verse - Balassi Bálint: Ó, nagy kerek kék ég
Így lesz a költemény egyszerre a szerelem, az imádott nő apoteózisa, és a fölszámolt hitek, érzelmek, vágyak, valamint a szkepszis, a kiábrándulás, a méltóságát megőrző férfibánat keserű himnusza. A viszonzatlan Júlia-történet önmagában is kemény kurzus lehetett a költő életében... - A hét versét Keresztury Tibor választotta.
Balassi Bálint: Ó, nagy kerek kék ég
Ó, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség,
csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal újult
jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gályákat viselő
nagy tenger morotvája!
Mi haszon énnekem hegyeken-völgyeken
bujdosva nyavalyognom,
Szörnyü havasokon fene párduc módon
kietlenben bolyongnom,
Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban
holtig csak nyomorognom?
Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit
mi haszon, hogy bejárom?
Emberek nem lakta földön ily régólta
mi jutalmamot várom?
Ha mindenütt éget szerelem engemet,
mind búm, kínom csak károm.
Sokszor vadászással, szép madarászással
én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet,
szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem vele, sőt vesztettem,
mert inkább égtem, gyúltam.
Mert valahol járok s valamit csinálok,
elmémben mind ott forog
Julia szép képe, gyönyörű beszéde,
lelkem érte forr, buzog,
Valahova nézek, úgy tetszik szememnek,
hogy mind előttem mozog.
Noha felmetszette szívem közepette
Cupido neki képét
Gyémánt szép bötűkkel maga két kezivel,
de mégis szép személyét
Nézni elűz engem, noha nyilván érzem,
hogy csak vallom gyötrelmét.
Más kegyes is engem szeret, de én őt nem,
noha követ nagy híven,
Azért mert az Isten csodául nagy bölcsen
csak Júliára éppen
Minden nagy szépséget ez földen úgy szerzett,
hogy senki szebb ne legyen.
Ó, énreám dihüdt, elvesztemre esküdt
igen hamis szerelem!
Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz
utánam szerelmesen?
S mire kedvem ellen gyújtasz ahhoz engem,
aki megnyerhetetlen?
De te törvényidnek, noha csak vesztenek,
kételen kell engednem,
Sámolyul vetettél, rabjává ejtettél
mert Júliának engem,
Kínját, hiszem csuda, hogy mintha jó volna,
oly örömest viselem.
Mint az lepentőcske gyertyaláng közibe
magát akartva üti,
Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve
meg is égeti, süti,
Szívem is ekképpen Júlia szenében
magát örömmel füti.
Hatalmas szemei, haragos beszédi
engem noha vesztenek,
De minden szépségnél, minden szerelemnél
mégis inkább tetszenek,
Rajta esik, hal, vész lelkem s csak az nehéz,
hogy tart számkivetettnek.
De ám akár medgyen velem bár szerelem,
szabad legyen már véle,
Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe,
hogy amint felmetszette
Júliát szívemben, szinte úgy versemben
is tessék meg szép képe.
Hideg levén kivől, égvén penig belől
Júlia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét
nem nagy fáradság nélkűl,
Ezt öszve rendelém, többé nem említvén
Júliát immár versül.
*********
Csak az nehéz
1589-ben járunk. Adva van egy Lossonczi Anna nevű szépasszony, valamint egy nagytermészetű költő, akinél a krónikus altesti vérbőség (valamint a szerelem) a magyar szerelmi líra legmagasabb csúcsait előlegzi meg. Választott versünk a minden vagyonát eltékozló, ideje nagy részét elszántan szívós, kompromisszumot nem ismerő dorbézolással töltő Balassi legválságosabb életszakaszának több szempontból is összegző, kivételes szépségű darabja.
Az életmű korai periódusának alkalmi énekverseihez ennek a polifonikus, nagy költeménynek már egyáltalán nincs köze. A reményhez, bizakodáshoz se. A költő úgy jön, mintha menne: utoljára összefoglalja még nem csituló vágyait és érzéseit, ám vallomása hatásában, Júlia kegyeiben már nem reménykedik. Ettől lesz a vers érzelmi skálája jóval összetettebb, mint a korai, egy rugóra járó udvarló versek sora: az Ó, nagy kerek kék ég drámai búcsúvers, melyben a józan belátás, a felizzó férfibánat kínkeserves küzdelemben győzelmet arat a hiú remény és az ágaskodó hímtag fölött. Az imádott asszony ekkorra már több ízben is világosan értésére adta, hogy érthető okokból esze ágában sincs e fölöttébb italos, összes vagyonát a szórakozás oltárán feláldozó, a hamar lovat és az éles szablyát legalább annyira kedvelő, hűségesnek a lehető legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, igaz, szépen verselő jóemberrel összekötni az életét. A korábban a célirányos hízelgéstől, poétikus pitizéstől sem tartózkodó költő ebben a versben néz szembe e ténnyel, leszámolván nem csupán Júlia kezével, hanem mindavval is, aminek a reneszánsz művészetében a szerelem volt a megtesítője, költői jelképe, szimbóluma.
Avval, nevezetesen, hogy a világ, az ember és a természet harmonikus rendje, ezáltal pedig a boldogság, a belső béke megteremthető, elérhető, megvalósítható. A csalódás ugyanis, ha a verset közelebbről megszemléljük, az indító csodálatos természeti képben megjelenő zavartalan harmóniát, teljesség-vágyat már a második strófában felszámolja, visszavonja, s egyfajta kietlen, szörnyű, emberellenes közeggé fokozza le, ahol a bujdosóvá lett embernek a vadakkal lesz közös lakhelye. A vers beszélője mégsem rinyál, könyörög, nyavalyog: még egyszer, utoljára, csodálatos sorokban foglalja össze a szeretett nő erősen fölstilizált erényeit, vonásait, ám immár távolódóban, annak tudatában, hogy „csak az nehéz, / hogy tart számkivetettnek.” Ez az érzelmektől fűtött, felhevült dikció pátoszától messzeeső józan belátás teszi lehetővé, hogy múzsája orra alá dörgölje, hogyha kéne, éppenséggel volna rajta kívül érte hevülő fehércseléd („Más kegyes is engem szeret, de én őt nem / noha követ nagy híven”), ámbár az asszonyt ez az érv aligha hatotta meg. A feladott reményből, elveszített illúziókból adódóan fut bele azután a vers zárlata a végérvényes szakítás higggadt retorikai alakzatába.
Így lesz a költemény egyszerre a szerelem, az imádott nő apoteózisa, és a fölszámolt hitek, érzelmek, vágyak, valamint a szkepszis, a kiábrándulás, a méltóságát megőrző férfibánat keserű himnusza. A viszonzatlan Júlia-történet önmagában is kemény kurzus lehetett a költő életében, ám fontosabb ennél ama reneszánsz harmóniaeszmény megrendülése, összeomlása. Az a szemléleti-világnézeti válság, ami arról hozott Júlia képében, ám személyén messze túlmutató módon nagyszabású, időtálló lírai üzenetet, hogy ami mindeddig egyben látszott, az innentől darabjaira hullik szét. Nincs boldogság, nincs igaz szerelem, nincs kivívható harmónia, üzeni ez a marcona katona 1589 teléből, és milyen igaza lett.
Keresztury Tibor
Anekdoták
Mivel Heltai Jenő nem hirdetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a szerencse, hogy ötleteivel a mások neve alatt találkozott. Naftalin című darabjának próbájára magával vitte a Vígszínházba írótársát. Amikor a színpadon a színész elmondott egy elmés, kacagtató szövegrészt, az ifjú titán felsóhajtott:
- De kár, hogy ez a mondás nem nekem jutott eszembe!
Heltai ezzel vígasztalta:
- Legyen nyugodt, fiatal barátom, eszébe fog jutni ez a mondás még magának is!
Amikor a németek 1940-ben megszállták Párizst, Pablo Picassót beidézték a Gestapo parancsnokságára.
-Maga az a Picasso nevű antifasiszta festő? – kérdezte a kihallgató tiszt.
- Igen, valóban festőművész vagyok – felelte Picasso.
-Ekkor a tiszt elővett egy fotót, amely a háború borzalmait ábrázoló Guernica c. festményről készült. A náci tiszt rámutatott a képre:
- Ezt maga csinálta?
- Nem – rázta meg a fejét Picasso -, ezt maguk csinálták.
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a "bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
- Sok rosszat hallok mostanában magáról, mester...
- Én is magáról, Rákosi elvtárs...
A Magyar Irodalmi Hírlevelet szerkeszti: Fenyvesi Miklós
Email: gordiuscom@gmail.com
http://irodalmihirlevel.freewb.hu